Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

A legjobb barát


Jézus a gyermekek

Leghívebb barátja,

Ölbe veszi őket,

Szereti, megáldja.



Követem Őt én is,

Hallgatok szavára,

Befogad majd végül

Fényes mennyországba!

 

////////////////////

 

HITVALLÁS GYERMEKHANGRA

Isten az én Teremtőm,

mindent Őtőle kapok,
őriz engem szüntelen,
pedig én bűnös vagyok.

Jézus az én Megváltóm,
eltörli minden vétkem,
Reá bízom magamat,
Őnéki adom szívem.

Szentlélek, ó, segíts meg!
Adj hitet, hogy élhessek
szent és tiszta életet,
mennyországba mehessek.
Keresztessy Attila


Jézus a jó pásztor:
Bizonyára láttatok már pásztort, aki legelteti, vezeti a bárányokat.

Jézus magát szintén a pásztorhoz hasonlítja, aki szeretné az embereket megmenteni a pokoltól és szeretne számukra boldog, békés életet adni. Aki hisz Jézusban az ezt meg is tapasztalja. Ő sohasem hagy cserben és tényleg nagyon jó az emberekhez. Kövessük mi is a jó pásztort!
(János evangéliuma 10. rész 11. verse)


 /////////////////////

 

Kárpáti Petronella: Az elveszett bárány
Ha munkát ad? – Mondd: megteszem!
Ha messze küld – gyorsan szaladj!
Ha csendre int – nyugton maradj!
 
Minden szavát figyelve lesd,
Akaratát folyton keresd!
Jöjjön öröm, vagy fájdalom,
Boldog leszel így majd nagyon!
 

Kép

 ///////////////////

 

Kárpáti Petronella: Az elveszett bárány

Keleten történt, Izrael földjén, ahol a napsugaras mezőkön bőséges legelőre találtak a nyájak. A hegyi források tiszta vizét kis patakok hozzák le a völgybe, hogy táplálják az illatos füvet, fákat, bokrokat és a szomjazó állatokat. A békés csöndben csupán a madarak csicsergését és a pásztorok messze hangzó énekét hallani.

Ezen a gyönyörű vidéken élt Ezra is, a környék leghíresebb pásztora. Pontosan száz juha volt. Mindig gondosan ügyel rájuk, még nevet is adott mindegyiknek, és nagy szeretettel szólítgatta magához hol az egyiket, hol a másikat, hogy megsimogassa, becézgesse. Volt a juhai között kövér is, sovány is, fehér gyapjas, tarka és fekete is, különféle természetű és korú. De akármilyenek voltak, fehér vagy fekete, nagy vagy kicsi, mindegyiket egyformán szerette. A gyors lábú Bettit, a lusta Borit, a pajkos Minit, a sötét szőrű Mikit, a dundi Alízt és a sovány Valit. Esténként, amikor nyugovóra tértek, névsorolvasást tartott. Egyenként, név szerint szólította őket.

- Mandi, Márton, Rózsi, Robi, gyertek már! Hol kószáltok? – szólt a lemaradozó báránykák után.

Napközben Ezra juhait mindig dús legelőre vitte, a közeli patakocska partjára vagy néha még távolabb is. Az állatok vidáman lakmározták a finom füvecskét, és ha megszomjaztak, odamentek a tiszta forrásvízhez, hogy szomjukat oltsák. Ezra pásztor pedig rendszerint letelepedett egy sűrű, lombos fa alá, és onnan figyelte báránykáit. Közben hallgatta a bogarak zümmögését, a madarak énekét, megcsodálta a szitakötők gyors cikázását a víz fölött. Ha észrevette, hogy valamelyik juh messzebbre kószált, azonnal szólította, belefújt sípjába figyelmeztetésül. Néha előfordult, hogy valamelyik báránya megsebezte magát, azonnal odasietett, hogy megtisztítsa, gyógykezelje a sebét.

Egy napon azonban szörnyű dolog történt. Amikor Ezra pásztor elindult, hogy új és jobb legelőt keressen bárányainak, az egyik kis bárány – a mindig barátságos Henry lemaradt a többiektől. Ez úgy történt, hogy miközben Ezra ment elöl, a nyája pedig utána, Henry egy pillanatra megállt, és nem követte társait. Olyan sok érdekes látnivaló akadt ezen a vidéken! a szebbnél szebb virágok, a zümmögő méhecskék és bogarak. A fiókáikat etető madárkák, a fűben szundikáló csigabiga házacskájával a hátán, amott pedig egy tarka szárnyú pillangó repült tova. S Henry ámult-bámult ennyi csoda láttán, észre sem vette, hogy Ezra és nyája már messze jár. Henry csak később eszmélt rá, hogy egyedül maradt. Riadtan nézett körül, s nem tudta, merre menjen tovább. Elindult arra gondolva, hogy utoléri őket. Ment, ment a hosszú hegyi ösvényen, s végül egy sziklás, köves, kopár helyre érkezett, ahol csak itt-ott talált fűcsomót, annál több volt a tövis és a bogáncs.

Mikor már a hosszú meneteléstől elfáradt, leült egy nagy szikla tövében, és azon töprengett, vajon mi lesz most vele? Meg is éhezett, szomjas is volt, de itt ezen a kopár területen nem sok ennivalót talált.

Henry ismét elindult, és abban reménykedett, hogy hamarosan megtalálja társait és Ezrát. Keresgélés közben egy éles kő felsebezte lábát, a Nap is lemenőben volt már. Sűrű, bozótos rész következett, ahol olyan sok félelmetes látnivaló volt. A közelben egy szakadék, amott tarka gyíkok szaladtak. Mi lesz vele? Ki fogja megvédeni, ha jön az oroszlán? Fáradt volt és éhes, fájt a lába, nem volt a közelben a jóságos Ezra pásztor, akihez mindig oda lehetett szaladni, ha valami baj volt. Aki szeretettel simogatta és kefélgette bundáját. Minden olyan idegen volt! Társaira gondolt, akik már biztos jó helyen vannak a karámban, nem kell félniük. Bárcsak újra láthatná őket! Bárcsak újra hallaná, amint a pásztor hívja:

- Henry, kis bárányom, gyere gyorsan!

- Csak még az egyszer megtalálnám őket! – gondolta Henry – Soha többé nem hagyom el Ezrát, mindig követni fogom, a lábnyomában fogok járni!

Mialatt Henry kóborolt és keservesen bégetett gazdája és társai után, Ezra pásztor már valóban biztos helyre vitte juhait. Számolni kezdte őket, és egyenként szólítgatta bárányait. Amikor már az utolsó is a karámban volt, rémülten tapasztalta, hogy egy hiányzik. Azt hitte, eltévesztette a számolást. Ezért újra kezdte, de megint csak kilencvenkilenc volt! Ijedten állapította meg, hogy Henry, a kisbárány, elveszett. Nem értette, hogyan történhetett. Hiszen mindig úgy vigyázott rájuk! Tudta, mennyi veszély leselkedik egy magányos bárányra a sötét éjszakában. Beleeshet a szakadékba, ragadozó tépheti széjjel, eltévedhet úgy, hogy soha többé nem talál haza. Nagyon fáradt volt, de mégis úgy határozott, elindul megkeresni az elveszettet. Otthagyta a kilencvenkilenc juhát, megragadta pásztorbotját, és sietve ment visszafelé abban a reményben, hátha megtalálja. Egyre azon gondolkodott, hol maradhatott el Henry. Kereste a bokrok között, a patak partján, de nem találta. Majd elindult felfelé a köves, kopár hegyoldalon. A Hold bevilágította az utat. Állandóan szólongatta báránykáját:

- Henry, kis gyapjasom, merre kószálsz? Hol vagy?

Ezra, a pásztor, csak ment, ment, hegyre fel, völgybe le, nem törődve a veszéllyel, amely rá leselkedhet. Pedig lehet, hogy éppen egy oroszlán húzódott meg a közelben. Ő csak egyet akart: megtalálni az elveszett bárányt! S amint kétségbeesetten hívogatta, egyszer csak halk bégetést hallott. Megismerte Henry hangját! Ezra boldogan sietett tovább, még a fáradtsága is elmúlt. Új remény ébredt benne. Henry él, valahol a közelben van! S valóban ott volt, közel egy szakadékhoz, bokrok között megbújva, vérző lábbal Henry, a legkisebb bárány. Ölébe vette a remegő állatot, simogatta, vigasztalta, és szinte futva vitte egészen hazáig. Útközben beszélt hozzá:

- Miért tetted ezt velem? Ugye, soha többet nem kóborolsz el? Még akkor sem, ha olyan sok látnivaló akad a réten! Milyen boldog vagyok, hogy megtaláltalak! Már azt hittem, soha többé nem látlak! Társaid is otthagytam, csakhogy megkeresselek!

Henry boldogan simult a pásztor karjai közé, tudva azt, hogy biztonságban van. Már nem félt, pedig a távolból az éjjeli ragadozók hangja hallatszott, amint elindultak zsákmányt keresni. Milyen jó, hogy újra Ezra közelében lehet, aki gondját viseli, megvédi és gyógyítja, ha kell!

Végre hazaértek! A nyáj a karámban ébren várta a pásztor hazatértét. Addig nem tudtak megnyugodni, amíg távol volt, s milyen örömmel fogadták elveszett társukat! Ezra pásztor még kimosta a kisbárány sebeit, hűsítő kenőccsel bekente, megetette, megitatta és puha helyre fektette a kimerült Henryt.

Másnap Ezra elmondta szomszédainak, mi történt, és boldogan újságolta:

- Képzeljétek, megtaláltam Henryt, a kisbárányt, pedig már azt hittem, hogy örökre elveszett!

Ezra meghívta szomszédait és nagy vendégséget szerzett annak örömére, hogy megtalálta elveszett bárányát.

A kis Henryt mindenki látni akarta, a gyerekek babusgatták, simogatták, becézgették. Mindenki boldog volt, hogy Henry megkerült, él és egészséges!



Ezt a történetet az Úr Jézus mondta el az őt hallgató embereknek. (Luk. 15.)

A történetben szereplő pásztor az Úr Jézust jelképezi. Jézus a jó Pásztor, aki életét is odaadta juhaiért – értünk, emberekért! Ő az, aki gondunkat viseli, óv és védelmez a rossztól, és megkeres, ha elvesztünk. Értünk megy, hogy hazavigyen!

Sokszor járhatunk úgy, mint a kis Henry bárány. Eltávolodunk a jó Pásztortól, és veszélyes helyekre kerülünk. Ha például szeretetlenek, összeférhetetlenek, barátságtalanok vagyunk másokhoz. Ha nem végezzük el a ránk bízott feladatot, ha olyan társaságba keveredünk, amely rossz hatással van ránk. Ha olyan filmet nézünk, olyan könyvet olvasunk, olyan zenét hallgatunk, amely nem jóra nevel. Ez mind-mind messze visz a helyes útról! Jézus, a jó Pásztor azonban újra és újra megkeres, nevünkön szólít és hív vissza a nyájához, meg akar védeni a ragadozóktól, a bűnbeeséstől!

Ha vágyódsz arra, hogy téged is megtaláljon a jó Pásztor, akkor fordulj Hozzá imádságban és kérd a segítségét – meglátod, milyen jó a nyájához tartozni, és a közelében lenni!

Kép

/////////////

ESTE

Te elédbe lépünk, Isten,
Napi dolgunk után.
Munkáinknak eredményét
Te tudod csak igazán.
Haladtunk-e felfelé,
Avagy estünk lefelé;
Jövünk tehát irgalmadhoz,
A te kegyelmi trónodhoz.

E világnak nagy porából
Ma is ránk ragadt sok szenny,
Önmagától megtisztulni
A mi lelkünk képtelen.
Kérünk hát nagy, Istenünk,
Mossad meg a mi szívünk
Szent Fiad kifolyt vérében:
Ékesíts érdemével.
Ámen.
Csopják Attila

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nick

(tono, 2009.02.07 20:06)

nagyon ötletes